Hírek - 2017.05.14.

Vizsgákkal kapcsolatos különeljárási díjak

Kedves Hallgatók!

 

Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni titeket a vizsgákat érintő különeljárási díjakról a 2017. január 30-tól hatályos "Kancellári Utasítás a hallgatók által fizetendő egyéb díjakról" értelmében.

Vizsgáról való távolmaradás:

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint a hallgatóknak továbbra is nyolc nap áll rendelkezésükre, hogy az érintett tanszéken igazolják, ha nem jelentek meg a felvett vizsgán. Amennyiben ezt nem teszik meg, úgy a vizsgát követő tizedik napon 5500 forintos díj kerül kiírásra Neptunban három napos fizetési határidővel.

Harmadik, illetve azt követő vizsgák:

Az új TVSZ értelmében az egy tárgyból tett vizsgákba beleszámít minden korábbi vizsga, függetlenül attól, hogy a hallgató azokat korábbi félévekben tette-e. A harmadik vagy azt követő vizsgák után 4500 forintos díj kerül kiírásra Neptunban három napos fizetési határidővel. Ebben a tekintetben egy átmeneti félév a mostani, így a Kancellári Utasítás ellenére ebben a szemeszterben még nem a hallgató írja ki magának a díjat előre, hanem a hallgató adatkezelője utólag.

Ha további kérdésetek merül fel a különeljárási díjakat illetően, keressetek minket az oktatas@gtkhk.hu címen.

Üdv,

GTK HK


Utoljára szerkesztve: 2017.05.14. 21:12